A SZERELEM ÉS A LOUVRE

A SziSZa baráti köre immár 8. alkalommal találkozott a virtuális térben velem. Most abba a csodálatos világba kalauzoltalak benneteket, amelyben ünnep, és mindennapjaimat élem! Együtt jártuk be a párizsi Louvre múzeumának termeit, és együtt pillantottunk rá a szerelem örök történetéről készült művekre. Erről szól az alábbi beszámoló!

A Louvre olyan számomra, mint a jó házasság! Mondhatjátok: „Íme, egy szerencsés ember!” Immár több mint 15 éve tart és minden találkozásunkkor megajándékoz egy újabb csodával! Most ebbe a mesés világba invitállak benneteket!

Az előadás során együtt járjuk majd be a múzeum termeit, és keressük fel azokat a műveket, amelyekről Ámor, azaz a Szerelem ránk pillant. Ókori görög vázák és római kori márványszobrok mesélik majd el regényes életét. Láthatjuk azt is, hogyan esik szerelembe a Szerelem, és diszkréten mosolyoghatunk azon, hogy ez még neki sem egyszerű! A reneszánsz időktől a XIX. század végéig született festményeket elemezve megérthetjük, hogy hogyan tanít bennünket Ámor, a szerelem művészetére!

Kérem, hogy jelezzétek a lap alján található ablakokban, ha olvastátok az összefoglalómat, VAGY / ÉS megnéztétek a vidofelvételt! KÖSZÖNÖM!

***A képekre kattintva azok kinagyíthatóak!

A TALÁLKOZÁS ÖRÖME

Belépve a Louvre múzeumába, nap mint nap csodák várnak rám! Az ott pihenő szobrok és festmények, mintha csak rám várnának, beszélnének hozzám. Attól függően, hogy melyik napszakban találkozom velük, éppen fürdenek a fényben, vagy sejtelmes homályba burkolóznak!

ÁMOR, A TANULÁS ÉS A TANÍTÁS MŰVÉSZETE

A különböző korokban alkotó híres művészek művei segítenek bennünket abban, hogy megismerhessük Ámor, azaz a szerelem életét. Vele lehetünk születése pillanatában, láthatjuk, hogyan tanítja éppen Vénusz, a szerelem művészetére, és ott állhatunk mi is előtte, amint éppen bizalmas szavakat suttog egy őt hívó hölgynek.

AMIKOR A SZERELEM SZERELMES

A szerelem felemelő érzés, de sohase felhőtlen! Így van ez Ámor számára is, aki élete nagy szerelmével csodás pillanatok és mély csalódások viharait éli át. Ennek részletes történetét is hallhatjátok a lap alján található videofelvételen.

…. ÉS A MÁRVÁNY ÉLETRE KEL!

Hány meg hány módon és érintéssel nyúlt Canova ahhoz a márványhoz, – amely egy hideg, kemény kőzet valójában – , és keltette a belőle faragott figurákat életre?

AZ ÖRÖK SZERELEM KORA

Az ókori civilizációk számára az igazi szerelem egy filozófiai és vallási téziseken átszűrt dogma eredménye volt. A „hivatalos” ábrázolásokról, legalább is ezt olvashatjuk le. Valójában ugyanolyan ember voltak mint mi, ugyanúgy szerettek és nem szerettek!

AZ IDEÁL KERESÉSE

A középkor elhozta a megközelíthetetlen, vágyott nő eszményét. Ez jól leolvasható a különböző kultúrákban született művekről. A követendő példa a tiszta, misztikus, és számunkra a maga tökéletességében soha el nem érhető szerelem volt.

A GÁLÁNS SZERELEM KORA

A „Les Précieuse” korszaka elhozta az új ideálok és értékek világát. Ebben a nő és a férfi szerepe már kiegyensúlyozottabb volt. Az érték, a megjelenés varázsában, a gondolatok megfelelő szavakba öltésében mutatkozott meg. Az ideál, a „pásztor-énekekben” megénekelt elvágyódásban öltött testet.

A TESTI ÖRÖMÖK VILÁGA

A felvilágosodás kora elhozta a érzékek szabadságát és a testi örömök halmozásában megjelenő világot. Így a szó szabadsága után, ebben az időszakban megszületett a test és az érzékek szabadsága. Ebbe a világba, mint „kukkolók” pillanthatunk be, és lehetünk részesei a sokszor jó érzés határait feszegető jeleneteknek.

A SZERELEM ÉS A MŰVÉSZET HATÁRAIN

A „MA-Művészei” tovább gondolják és feszegetik a művészi kifejezés szabadságának határait. Egy biztos! A maga módján és a maga művészi eszközeivel minden kor megpróbálta megfogalmazni és láttatni Ámor világát!

Galéria

Megosztás

3 344 Responses

  1. Wow thats really great great blog ,
    Are you creating a FiveM server? Here are the best scripts for FiveM, for a cheap price and a very good quality! Don’t waste your time for testing and fixing free FiveM scripts. Use our premium FiveM scripts.

    ESX Scripts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló bejegyzések