Évente mintegy 7 – 8 millió látogató érkezik Versailles-ba, hogy bejárja a palota termeit és megismerje azt a helyet, ahol XIV. Lajos több mint fél évszázadon át uralkodott. A Napkirály életének fontos része volt a nőkkel való kapcsolata. Szerlemi történetei közelebb hozzák a kor eseményeit és segítenek jobban megérteni a legendás király életét. Akik meghallgatják az előadást, már másként sétálnak végig a termeken, és más szemmel nézik mindazt a csodát, melyet a hely kínál számukra. Ebben az első részben a Napkirály fiatalkori szerelmeitől, a Mme de Montespannal való kapcsolatáig mesélem el, a sokszor 18 karikás-történeteket! A további események és szerelmek a következő, második részben kerülnek terítékre.
Az első előadás folytatásaként, az alábbiakban a második részről készült rövid összefoglalót, és az videofelvételt találjátok! Jó szórakozást!
Kérem, hogy népszerűsítsétek az előadást, és véleményeteket, hozzá(M)szólásaitokat a lap alján található kommentablakba írjátok! KÖSZÖNÖM!

A Napkirály uralkodásának idején Versailles, Franciaország, sőt az akkori világ fővárosa volt. A több mint fél évszázadon át uralkodó király életét végigkísérték a szerelmek és a hódítások. Az udvar mindennapos intrikái között így vagy úgy, de a hölgyeknek sikerült elnyerniük XIV. Lajos kegyeit.
Volt olyan királyi szerető, aki az uralkodó szívét és lelkét érintette meg, mások a testi szerelem múzsáinak szerepét játszották vele. Ismerünk olyan királyi szeretőket is, aki tudásukkal és kedves lényükkel ejtették rabul a királyt, így nemcsak az ő szívén, de bizonyos értelemben Versailles-on is uralkodtak!
Sétáljunk együtt a Napkirály udvarában, találkozzunk híres szeretőivel és álljunk az ágyánál az intim pillanatokban is…..! Jó szórakozást!
A képekre kattintva, azok kinagyíthatóak!
A NAPKIRÁLY ÉS A SZERELEM TÜZEI



Madame de Montespan és a Napkirály szerelmének időszaka Versailles fénykorát jelentette. Milyen volt ez a fantasztikus időszak, és mit jelentett ez a kapcsolat XIV. Lajos számára? Hogyan és miért romlott meg a viszonyuk?
AZ UTOLSÓ KIRÁLYI SZERETŐ



A 40 éves napkirály halmozta a szeretőket! A pozícióját féltő Madame de Montespan megpróbálta irányítani az eseményeket, így került Mlle de Fontange a király ágyába. De vajon mi történhetett, ami a tragikus eseményekhez vezetett…?
A NAPKIRÁLY A HIT ÉS A BIZTONSÁG ÖLÉN



Hogyan válik a király szeretőjévé, majd feleségévé egy börtönben született “egyszerű” nő? Mit jelentett a kapcsolat a király számára, és hogyan éltek együtt 30 éven át?
Az alábbiakban megtekinthetitek az előadásról készült videofelvételt!
Kérem, hogy ne felejtsetek el leírni véleményeteket az alábbi kommentablakban! Köszönöm!
5 válasz
Kedves István!
Szuper volt az előadás,köszönöm szépen neked.
Fantasztikus volt a tavalyi vezetésed Versailles-ban,imádtam minden percét.
Egy szerény hozzájárulást utaltam neked.
Szép napot kívánok neked.
Zita
Kedves Zita!
Nagyon köszönöm a visszajelzést! Örülök, hogy tetszett a videoelőadásom!🙂
Annak pedig külön örülök, hogy közös, szép emlékeket őrizhetünk Versailles-ról!🤗
Baráti üd,
István
Kedves István!
A Napkkrály szerelmeiről és házassábgairól nagyon keveset lehetett hallani. Ezért volt érdekes és izgalmas az előadásod.
Bízom abban hogy lesz a zoomon további előadásod!
Erzsike
Kedves Erzsike!
Nagyon örülök, hogy sikerült olyan témát választanom,amely felkeltette az érdeklődésedet! 😆😉👍
Nagyon szeretem a zoom előadásokat, a találkozásainkat,……….meglátjuk! 😊😆😘
Baráti üdvözlettel, István
Kedves István!
Köszönöm az érdekes és tartalmas előadásait. Mindig szívesen nézem és hallgatom, ezek pótolják nekem az utazást,sok új ismeretet kapok általuk. Üdvözlettel Galambosné Erzsi