AMIKOR A ZENE SZÍNEKBEN SZÓL (3)

2018. november 30-án a Madách Színház Tolnay Szalonjában Brauer Ildikó festőművész “Jazzelők” c. kiállítását nyithattam meg. Az elmúlt időszakban már két bejegyzést tettem közzé, melyekben elemeztem a kiállított festmények egy részét. Ezen leírások egy-egy virtuális utazást tettek lehetővé számunkra, melyek során a látott képek megszólaltatták bennünk a zenét. Itt most újabb 4 festmény fantasztikus világába szeretnélek benneteket elkalauzolni! Köszönöm aki velem / velünk tart!

*** Kérem, hogy ne felejtsétek el a véleményeteket, gondolataitokat, érzéseiteket a lap alján található Hozzá(M)szólásokban leírni! KÖSZÖNÖM!

*** A képek rákkatintva kinagyíthatóak!


DOLCE VITA, AVAGY A JAZZ SZÜLETÉSE

A jazz, mintegy száz évvel ezelőtt Louisiana államban, de legfőképpen New Orleans városában született. Fülbemászó dallamaival, virtuóz szólóival innen indult világhódító útjára, hogy eljusson hozzánk és megszólaljon számunkra Brauer Ildikó tolmácsolásában. Az afro-amerikai lakosság lelkében egyszercsak olyan hangok szólaltak meg, amelyek ősi ösztöneikből táplálkoztak és onnan elementáris erővel törtek fel. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az így megszületett zene, a Nyugat-afrikai hagyományaikból inspirálódott, de az akkori jelenük életérzésében tükröződve kristályosodott ki.

A kép központi figurája egy napernyőjét tartó, ruháján az afrikai néphagyomány színeit viselő kreol nő. Ott csörgedezik benne a fehér gyarmatosítók és a leigázott fekete emberek vére! Jól láthatóan már nem fiatal! Őt már nem a problémákkal teli világunk eseményei érdeklik. Az évek súlyától elnehezedett szempillái alatt, lehúnyt szemei egy több évszázados életutat látnak. Ezt a gazdag életérzést tolmácsolja nekünk énekében.

A zenekar férfi tagjai a korai dzsessz zenekarok rézfúvósaira és nagybőgőseire emlékeztetnek. Mint tudjuk, masírozásra írt dallamos muzsikájukkal sokszor meneteltek az utcán, vagy vettek részt különböző szertartásokon. Ahogy már előző képek elemzésekor rámutattam, a festmény háttere az új zenét megteremtő arany-sárga fényárban úszik! Ezen az ernyőn hagynak lenyomatot a zenészek, ruháik és hangszereik színeivel, valamint a zeneszerszámaikból füstszerűen feltörő hangfoszlányaival! Ez a festmény valójában a Jazz létrejöttét hírdeti, ahol a színek nem mások, mint a megszülető zene hangjainak és az őket életrehívó emberek életérzéseinek lenyomatai!

A REJTÉLYES LÁTOGATÓ ÉS A JAZZ CLUB

A New Orleans-ból valaha induló menet ma ideért hozzánk! A kép előterében a festőművésznő egy áttetsző üveglépcsőn vezeti le a képzeletében megjelenő, napernyős énekesnőt. Azt hiszem, ha valóban itt lenne, hát elcsodálkozna a látványon! Mi lett mindabból, amit ő társaival valaha megálmodott?! Az ábrázolt klub helyiség lehetne Párizsban, Londonban, vagy épp a Hollán Ernő utcai Budapest Jazz Club-ban. A hely hangulatának alaptónusát egy meleg, mindent uraló piros alapszín adja. Ebbe illeszkednek anekdotaszerűen az események, amelyek a maguk módján mesélnek vendégünknek.

A kép bal oldalán egy pár, éppen Boogie-Woogie-t táncol. A mögöttük őrült tempóban forgó párok képét egy hatalmas, a terem falát beborító tükör duplikálja. A múlt és a jelen táncosai egy közös térben találkoznak. Folytatva utunk megkezdett körívét, a bárpult előtt haladunk el. A pultos felénk fordul és udvariasan megkérdezi: “Mit fogyasztanak a kedves vendégek“? De a messziről jött vendég szó nélkül halad tovább! Egy pillanatra belehallgat az asztalnál ülő hölgyek csevegésébe, majd mosolyogva tovább lépdel előttünk. Már ott jár a társaságra váró két másik hölgy asztala mellett, majd helyet foglal a hozzánk közelebbi asztalnál. A szék karfájára helyezi kabátját és elmélázva a látottakon lassan leteszi retiküljét. Még egyszer körbefuttatja tekintetét a termen és a vendégeken. Csodálkozó de ugyanakkor elégedett mosollyal nyugtázza a látottakat, majd leül a foteljébe. Az asztalán már ott áll a vendégváró üveg és a poharakban az italok! Érzi, hazaérkezett hozzánk! Koccinthatunk!

Az idő és benne az életünk folyamatos körforgásban van! Olyan, mit egy kozmikus rulett, melyben a vasgolyó fémes hangon körbe-körbe gurul. Aztán a körforgás lelassul és a golyó valahova megérkezik! De hova? A plafon fényforrása erre a kozmikus rouletteasztalra emlékeztet, melynek képe a lábunkhoz vetül. A kép kompozíciójában a golyó nem volt más, mint Orleans távoli múltjából hozzánk látogató kedves vendég.

MA CHÉRIE

Az a bizonyos kozmikus roulette asztal mindent magával pörget! A képre pillantva, a megállíthatatlan zenekavalkádjával már bennünk is egyre lüktet!  Ez a nehezen megfogalmazható vagy megjeleníthető életérzés nem más, mint a “szerelem“! A jazzt nem lehet másként, csak szerelemből játszani, énekelni és hallgatni! Ha pedig a zene egyszer megérint valakit, akkor nincs menekvés! Egy pillanat alatt hatalmába kerít és egy másik világ felé repít! Itt a “jazz-szerelem” őrült körforgásában, egy villanásnyi állóképként sejlik fel a két főszereplő.

A zongorán játszó férfi a kör gyújtópontjában ül! Körülötte, szédítő sebességgel forognak a jelenet elemei. Az asztalok üresen száguldanak egyre csak tovább, ahogy a fölöttük levő lámpákat helyettesítő zongorabillentyűk azt nekik diktálják. A fekete és a fehér sávok egy képzeletbeli zenei ringlispilt képeznek, amely a végtelen felé repít.

A zongoránál álló énekesnő a kép előterében látható asztalra pillant. Érezzük, az ott az Ő helye! A behűtött pezsgő, a pohár, a hosszúszárú szipkában füstölgő nikotin rudacska, mind csak arra várnak, hogy a díva odalépjen és kezébe vegye őket. A hölgy ruhájának alsó része, mint egy menyasszonyi ruha uszálya jelzi számunkra, hogy őt is hatalmába kerítette a zene varázsa, ő is a képzelet-körforgás részévé vált!

Itt a zongorista körül forog a világ! Az ő virtuóz zenéje nyomán kivetül a térbe mindaz, amit ö szeret! A Jazz zenéje, a klub világa és az énekesnő, mind-mind az ő szerelmei!

AMIKOR A SZERETETT ZENE OTT BENT SZÓL…!

A festményen egy férfi zongorán ülve szakszofonozik, míg mellete egy énekesnő nagyestélyiben, hosszú szipkával kezében kecsesen a hangszernek támaszkodva áll.

Ha jól megvizsgáljuk a képet, néhány furcsa részletre figyelhetünk fel!

A festőművésznő a nagybőgőt, mint a kép harmadik főszereplőjét, furcsa pózban és állapotban ábrázolja! A hangszer felsőrészét, mintha éppen lángnyelvek emésztenék el, míg a hangszekrény doboza lágy hullámokban olvad alá! A nő jobb kezében egy ehhez a formához hasonló, csíkszerű anyagot tart, amely a kép teréből, annak bal alsó sarkánál siklik ki.

Egy zebra-szerű, csíkozott felület is többször feltűnik a kép terében. Ott láthatjuk az énekesnő ruhájának uszályán, de többször feltűnik még nehezen megmagyarázható helyeken és formákban is.

Nehéz meghatározni a teret, amelyben látjuk a szereplőinket. Hol áll a zongora és mit láttat az a halszem optika szerű ablak, amelyhez három lépcső vezet fel? A bárszekrény felső kiugró peremén látható spotlámpák sora nem világít! De vajon miért?

A fényt, a megvilágított helyiséget az ablakon áttekintve a másik oldalon láthatjuk! Ott zajlik az élet az asztalok körül, a bárpultnál. Valójában egy Jazz klubba pillanthatunk át a szem formájú ablakon! Ez azt jelenti, hogy mi most egy intim térbe csöppentünk, beleláthatunk valaki fejébe, szívébe, érzelmeibe! Oda, ahol a szerelem legrejtettebb tüzei égnek!

A hölgy szipkája végén parázsló tűz, jelképesen lángra lobbantja a nagybőgő felső részét, amely elernyedve, bágyadtan olvad fel a szemünk láttán. Ne felejtsük el, hogy a hangszer dobozát sokszor a női testhez asszociálják és mint szexuális tárgyként kezelik! Ez az a hely, ahol a rezgések felerősödnek, ahol a szerelmes suttogásból meghitt vallomás születik éppen!

A férfi lábai előtt a zebra-mintázatú anyag egy nyíló kagylóra emlékeztet és ne felejtkezzünk el a szájához emelt hangszerről sem! Csupa szexuális töltés és felsejlő üzenet, melyeket a jazz zenéje szentesít, hiszen az aranyfüst ott száll a hangszerekből és a pár összeérő vállaiból is.

*** Szeretettel várom a Hozzá(M)szólásokat, véleményeket az alábbi mezőben! KÖSZÖNÖM!