Furcsa időket élünk? Ahogy Shakespeare írta, „Színház az egész világ„! Az ember elhiteti magával, hogy főszereplő benne, pedig csak játssza a magának megírt, sokszor közepes szerepeit! Eközben a világ, a természet a maga óramű pontosságú rendjében komótosan ballag tovább, tudomást se véve mindarról, amit mi fontosnak tartunk!
Ezerszínű kabátját magára öltve, az ősz újra megmutatta nekünk teljes szépségét, és méltóságteljesen kisétált az életünkből. Így tett Párizsban is. A Monceau parkban, ezen pillanat varázsa érintett meg, melyet szeretnék most megosztani veletek!

Kérem, hogy a lap alján található kommentben jelezzetek vissza HA elolvastátok soraimat, megnéztétek az őszi fotókat! Szeretettel várom az észrevételeket és a véleményeket!
***A képekre kattintva azok kinagyíthatók!
EGY MESÉS PARK, HAJDAN PÁRIZS HATÁRÁN



Párizs egyik legszebb és leglátogatottabb romantikus parkja a Parc Monceau, amely a város 8. kerületében, a Nagy Diadalívtől csak pár lépésre található. III. Napoléon híres építésze Gabriel Davioud, az 1860-as évek elején aranyozott kerítéssel vette körül a parkot. Neki köszönhetjük a Szent Mihály sugárútjának bejáratát fémjelző monumentális szökőkutat is. Belépve a kapuk valamelyikén, egy csodás világ tárul elénk.
A KAPU, AMELYHEZ TÁN RÓMÁBÓL VEZET IDE AZ ÚT…?



A nagy francia forradalmat megelőző években, Párizs köré egy újabb adószedő városfalat emeltek. Ezen védővonalon, szakaszonként, úgynevezett megfigyelő épületeket állítottak. Ezek egyike volt a „Rotonde de Chartres” is. Charles-Nicolas Ledoux építészt, nagy valószínűséggel, a Bramante által megálmodott híres római templomocska, azaz „tempietto” ihlette meg. /középső kép/.
AZ „ŐRÜLETEK” VARÁZSA



XVI. Lajos francia király unokatestvére duc de Chartres, 1769-ben a még Párizs határain kívül fekvő kis területen, egy úgynevezett „Folie = Őrület„-et álmodott meg. Óhajának megfelelően, a közben 20 hektárosra duzzadt területen, egy angol-kínai kert született, amelyben úgynevezett „illúzió országok” láttak napvilágot. Így emelték a Hollandiára jellemző szélmalmot, a Törökországra jellemző sátrat, és az ókori Egyiptomhoz kapcsolható piramist is!
A „TOUT-PARIS” TALÁLKOZÓHELYE



A XIX. század óta ez a „csoda-park” a párizsi nép találkozóhelye. A reggeli nyitáskor már ott állnak a kapuban a köreiket futók, romantikus zeg-zugaiban megbújnak a szerelmes párok, és délutánonként megérkeznek a gyermekeikkel önfeledten játszadozó szülők. Itt mindenki talál magának egy kis „boldogság-szigetet„, ahol kikapcsolódhat!
TETŐTŐL-TALPIG SZÍNESBE ÖLTÖZVE



A park Párizs szívében, egy 8 hektáros területen fekszik. Amatőr látogató számára, felmérhetetlen növényeinek gazdagsága. Ilyenkor ősszel különös színpompába öltöznek fái, melyek közül az egyik legérdekesebb egy 1815-ben ültetett keleti platán /Platanus oreientalis, középső kép/ . Vajon elgondolkodnak-e a hatalmas fa alatt sétáló emberek azon, hogy a több mint 200 évnyi mindennapjai során mi mindent láthatott már, és mi mindent őrizhet emlékként évgyűrűiben? Törzse több mint 7 méter kerületű, magassága pedig meghaladja a 30 métert, ami kb. egy 10 emeletes panelépületnek felel meg. Mint minden évben, most is pazar színekbe öltözött, mielőtt téli nyugovójára tért!
A FANTÁZIA ÉS A VALÓSÁG HATÁRÁN



A parkba érkezők egyszerre sétálhatnak a természet ölén és a történelmi múlt világában is. A bal oldali képen láthatjátok az 1871-ben leégett párizsi városházát, melynek egyik hatalmas kapuzatát megmentették és itt újra felállították. A különböző korok és civilizációk emlékeit idézik a park zöld szövetébe szórványosan elhelyezett romantikus „rom-töredékek„. /középső kép/. Ne felejtsük el, hogy a felvilágosodás korában létrehozott parkban felállított Egyiptomot fémjelző piramis, egyszersmind utalás az emberiség egyetemes tudására is! Ne felejtsük el, hogy Chartres hercege, egy köztudottan híres szabadkőműves volt!
MŰVÉSZEK A TERMÉSZET ÖLÉN



A XIX. – XX. század fordulóján kerültek a parkba a híres zeneszerzők, írók és költők szobrai. Köztük találjuk Alfred Musset alakját is, aki épp a Májusi éj című költeményén dolgozik, miközben múzsája fölé hajolva megihleti őt. A park egy másik szegletében Maupassant előtt heverő hölgy, egy könyvet tart a kezében. Vajon ki lehet ő? – kérdezik sokan az arra járók közül. Miközben Chopin gyászindulót játszik zongoráján, több mint kihívóan szemléli a jobbján található hölgyet. Miért tesz így a híres zeneszerző? A művészeket ábrázoló szobrok láttán, még ezernyi válaszra váró kérdés vetődik fel azokban a szemlélőkben, akik „figyelmesen” sétálnak a parkban.
KICSIK ÉS NAGYOK SPORTJAI



A helyhez híres és kevésbé híres sportesemények is kapcsolódnak. 1797 október 22-én, a Monceau park gyepén egy tűt sem lehetett volna leejteni. A tömeg semmi pénzért sem hagyta volna ki a világra szóló eseményt. André Jacques Garnerin egy hőlégballonból, a világon az elő ejtőernyős ugrásra készült. Ha Leonardo ezt megélhette volna!!! Gyanítom, hogy többen fogadtak arra, hogy a fiatalember majd a nyakát töri, de nem így lett. A bátor ugró, egy jókora bokaficammal megúszta a mutatványt. Ahogy a talapzaton álló kisfiú szobra mutatja, a francia gyerekek körében ma is divat színes golyókkal játszani. / középső kép/. A hely kevésbé híres sporteseményei között említendő, amikor itt futok! Igaz, már többször találkoztam Sárközi elnök úrral, aki nem hagyna ki egy napot sem futás nélkül! Már előre int,……megismer, de szót még nem válthattunk! Erről a szorosan mögötte futó testőrei gondoskodnak!
A MÚLT ÉS A JELEN VARÁZSA, …… A JÖVŐ ÍGÉRETE



A park legszebb és leglátogatottabb helye a híres „naumachie„! Ez a mesterséges tó, az ókori Rómában bemutatott tengeri csaták helyét idézi. A körülötte álló oszlopok sem akárhonnan kerültek ám ide! A Szent Dénes bazilika mellett felállított „Rotonde des Valois” királyi síremlékhelyének maradványai. Szemet gyönyörködtető az egész, …..és minden fürdik az ősz ezernyi fényében és színeiben! Mesés………!
Az ősz magára öltötte az ezerszínű kabátját, majd kisétált Párizsból. Én a Monceau park csodás világában, így találkoztam vele! Ezt a fantasztikus élményt és érzést próbáltam elmesélni nektek! Ő biztosan eljön jövőre is!
Kérem, hogy NE felejtsetek el néhány szóban visszajelezni, HA olvastátok……! KÖSZÖNÖM!
1 281 Responses
ISTvááááánom!!! KÖSZÖNÖM!! Végre jó híreket hallok))) Még az ősz is gyönyörű ilyen színekbe öltözve! Öröm volt számomra itt sétálni Veled! Köszönöm a csodás fotókat is(T)! Pusz”il…….”
Örülök, hogy újra velem / velünk tartottál! Valóban csodás pillanatok voltak, igazán varázslatos őszi délután…….! Mától várjuk a tavaszt! Pusz,i,
kedves István! Ez egy csodálatos séta volt sajnos nem voltam ebbe a parkba. Emlekszem hogy egyszer a csodálatos kaput megosztottam a fb n és akkor azt írtad hogy mindennap el mész előtte, Remélem egyszer még el jutok ide Erzsike
Kedves Erzsike!
Ez a park valóban egy kis béke-sziget! NAGYON szeretem………, és ha tehetem, kikocogok…..! Ma is voltam!
Remélem hamarosan újra utazhatunk és a baráti kört – így téged is -, elvihetem majd ide!
Kedves István! Köszönet a sétáért. Csoda szép park, isteni fotók, ilyen gyönyörű szineket csak a természet tud. Legjobban a 200 éves platánfa fogott meg. Ugyan hány ember elsétált már előtte különböző korokban.
Kedves Kati!
Én KÖSZÖNÖM, hogy sétált velem / velünk ebben a gyönyörű őszi világban! A platán mellett elfutni mindig nagy élmény. Sokszor lassítok, megállok és csak csodálom ……….! Nem lehet betelni vele! ………hát igen, …..ha beszélni tudna……..!
Gyönyörű színek és történetek. Meglátni és elmesélni… kellett hozzá a te érzékeny lelked, ez kétségtelen. Köszönöm!
Áááááááááááááááááá köszönöm, hogy velem tartottál az őszi úton is(T(! Én így láttam, így éreztem,…………! Örülök, hogy tetszettek a képeim és a gondolataim!
Szeretem a város „rejtett titkait: még visszamennék. Kétszer voltam, de furcsa módon ” bakancslistás” maradt…
Örök kedvencem a Musèe Orsay. Hmmm…, valamint a világ legkisebb tere a Monmartreon a festők tere mellett…
Jah, Zsolt vagyok.
Nagyon jő ötlet! Párizsba mindig érdemes visszajönni. A „bakancslistán” még nagyon sok hely van, ……a kérdés csak az, hogy már felírtál-e mindent! Nekem TUTI lennének hozzáírandó ötleteim!
Kedves István! Tényleg nagyon szép a park, illik rá a mesés jelző. Különösen a bemutatott szobrok tetszettek. Ha a közelben laknék, én is itt kocognék. Rengeteg munka a virágok és a fű gondozása, levelek összegyűjtése, vajon ki finanszírozza mindezt? Örülök, hogy újraindulnak az előadások, bármit megnézek, meghallgatok tőled. Például erről a parkról /és a benne elhelyezett műalkotásokról/ is lehetne szerintem előadást tartani. Korábban mindig utólag néztem a felvételeket, némelyiket többször is.
Üdvözlettel: Mariann
Kedves Mariann!
Nagyon köszönöm velem tartott ezen a sétán (IS) és visszajelzett! Valóban egy fantasztikus park, minden csodájával….! Még sok mindent tudnék mesélni róla…..! Remélem így VAGY úgy, de lesz rá lehetőségem!
Bízom abban, hogy folytathatom a zoom előadásokat…..!
Baráti üdvözlettel
István
István! Mindig csoda dolgokat tudsz elővarázsolni! Ne hagyd abba!!!
Köszönöm Árpád!
A tőled / tőletek érkező dicsérő szavakat elfogadom, mert tudom, hogy mit érnek!!!
Köszönöm a biztatást, hogy mellettem álltok és hogy velünk tartotok immár hosszú évek óta!
Vigyázzatok egymásra! Jó egészséget kívánok nektek és szeretteiteknek!
Kedves István!
Akkor tehát a jövő év őszén ebbe a csudálatos parkba indulunk együtt? Alig várjuk!
Addig pedig örömmel csatlakoznánk virtuális túravezetéseidhez, bármilyen témában – mindig mindent érdekessé varázsoltál.
Judit, János
Kedves István, nagyon köszönjük ezt a szép őszi beszámolót. Voltam már ebben a csodás parkban, sőt nagyon szép személyes emlék köt hozzá, ezért különös helyet foglal el a szívemben, de a történetét ilyen pontosan nem ismertem. Tőled mindig tanul az ember 🙂 A képeid nagyon szépek és „chapeau”, hogy ilyen szorgalmasan futsz! Üdvözlettel Zsuzsa
Szia Zsuzsa!
Nagyon szívesen,…….nagy örömmel dolgoztam a bejegyzésen! Így, hogy sikerült vele szép élményeket újra felszínre hoznom, ……még sokkal jobban örülök…….!
Sajnos nem elég rendszeres és intenzív a futás,………..de bevallom őszintén, önmagában futni nem szeretek! Mindig labdajátékos voltam, ……..labdával viszont bármeddig futok………..!
Üdv, István
Kedves Judit és János!
Ide is(T) biztosan elmegyünk! De talán ne is várjuk meg ezzel az őszt! Jó lesz nekünk a tavasz is! ……..nem????
Köszönöm a jelentkezéseteket és a biztatásotokat! Lelkileg már készülök az előadásokra!
Örömmel olvastam, ezt a csodálatos kert, illetve park bemutatót. Abban a reményben hogy jövőre láthatjuk is.
Köszönöm a lehetőséget.
Ágnes Szabóné
Kedves Ágnes!
NAGYON köszönöm a kedves szavait! Örülök, hogy végig sétált velem a park csodálatos világában! Még ezernyi újabb érdekességet tudnék és szeretnék elmesélni…………! Bízzunk abban, hogy a tavasszal ezt személyesen a Monceau parkban tehetem meg…..!
Kérem, hogy népszerűsítse az anyagot baráti körében! KÖSZÖNÖM!
Kedves István,köszi hogy ismét gondoltál ránk,csodálatos helyre kalauzoltál minket,gyönyörű a park,és sok új információt osztottál meg velünk, talán egyszer nem csak gondolatban tehetünk ott sétát veled,Üdv. Márkus Ildi
Kedves Ildi!
Nagy örömmel olvasom, hogy Te is végig sétáltad velem / velünk a „távot”. Köszönöm, hogy azok közé tartozol, akik el is olvasták a képekhez fűzött soraimat!
Bízom abban, hogy a tavasszal együtt sétálhatunk majd ITT is(T)
Kedves István!
A témákra vonatkozó kérdésre válaszolva: Olvasom a sajtóban, hogy 180 éve született Claude Monet. Ennek apropóján lehet róla is előadást kérni?
A leégett Notre Dame felújításáról nagyon tetszett a videó, a további haladásról is lehet híreket kérni?
Köszönettel: Mariann
Kedves Mariann!
Feljegyeztem a felvetett témákat………..! Mindkettő jó téma,………..és úgy érzem, hogy tudnék róluk „újat” mondani!
Istvánom, milyen jó lenne együtt sétálnunk Párizsban, felfedezve az ősz csodáit!… A rengeteg kincset, az ezernyi csodát! Hiányzik a társaságod! Baráti Üdv :GT
Gábor Testvér!
Szívemből szóltál! Ti is hiányoztok, DE lesz ez még másképp!
Köszönöm, hogy megnézted a fotókat és elolvastad a soraimat! Már NEM volt hiába, hogy 2 napot dolgoztam az anyaggal!
Baráti üdv, ISTván
Istvánom!… Ne hagyd abba kérlek! Mint egy falat kenyér az éhezőknek a soraid, fotóid! Túl leszünk ezen az „őrületen”! Együtt sikerülni fog! ✌️😇Baráti Üdv :GT
…………igye(X)em, ….., időnként rámfér a bátorítás! KÖSZÖNÖM!
Kedves István! Köszönöm, hogy megmutattad ezt a csodálatos parkot, az ősz színei lenyűgöznek.Olyan érzésem van, minta valóban ott sétáltam volna. A történeteid életszerűek. Vigyázz magadra! Jó futást! Kerüld el a koronavírust! Üdvözlettel Fodor Inci
Kedves Inci!
Én köszönöm, hogy sétáltál velem az őszi Párizsban! Köszönöm a dicsérő szavakat, örülök, hogy tetszett az összeállításom!
Te is nagyon vigyázz magadra és szeretteidre!
Találkozunk péntekenként az Zoom-on!
Pusz,i,
Kedves István, köszönöm az élményt! Voltam ebben a parkban, de nem figyeltem fel például a szobrok nőalakjaira. Jó lenne tudni a választ kik ők, és miért kerültek szoborként a művészek mellé? Te mindig sok újat mutatsz a városról pedig jól ismerem Párizst! Várom az online előadásaidat is nagyon. Szép napokat és jó egészséget kívánok!
Kedves Magdi!
Nagyon örülök, hogy sikerül neked is újat mesélni Párizsról! Az egyik nagy nehézség pontosan az, hogy MINDENKINEK sikerüljön újat mondani! Azoknak is, akik SEMMIT se tudnak Párizsról és azoknak is, akik SOK mindent ismernek / tudnak a városról!
Találkozunk a péntek esti előadásomon!