ŐSZI BÚCSÚ PÁRIZSTÓL (1)

Nagy örömömre, az őszi időszakban sokan megkerestek Párizsban! Mesélhettem a francia főváros ezerszínű életéről, besétálva múzeumaiba és templomaiba megmutathattam művészeti értékeit, és megismerkedhettünk néhány különleges kuriózumával is. Voltak, akik csoportosan érkeztek hozzám – akár Erdélyből -, de megkerestek családok, baráti körök is Magyarországról! Volt alkalmam tolmácsolni, és segíteni az utazások megszervezésében is! Az alábbiakban ezekről a csodálatos találkozásokról, és mesés pillanatokról szeretnék nektek beszámolni!

Kérem, hogy a lap alján található kommentablakban jelezzetek vissza, írjátok le a véleményeteket, észrevételeiteket! Amennyiben látom, hogy tetszik nektek a beszámoló, úgy folytatom egy második résszel…!

PÁRIZS ÉS A DIADALÍVEK

A város „kihagyhatatlan” látványossága a Nagy Diadalív! Már a találkozás első pillanata is lélegzetelállító. Amíg mesélem a történetét, elkészülnek az első fotók! Mert ez is egy olyan pillanat, amit meg kell örökíteni! Aztán feljutva a tetejére,……a látvány önmagáért beszél! Az már csak hab a tortán, amikor épp ezen a helyen egy hozzáértővel, szakmailag is „értekezhetünk„! Még egy pillantás nyugat felé, ahonnan a Défense kerület szívéből egy moden „diadal-kapu” pillant vissza ránk!

KÖR KÖZEPÉN ÁLLOK

Véleményem szerint, a diadalívről nyílik a legszebb kilátás Párizsra! Aki felkaptat a műemlék tetejére, az nem bánja meg! Mesés 360°-os panoráma vár itt ránk, ahol az az érzés kerít hatalmába bennünket, hogy szinte minden csak egy karnyújtásnyira van tőlünk!

A FÉNYEK VÁROSA

Sok magyarázata lehet annak, hogy miért is nevezik Párizst a „Fények városának„. Ami biztos, hogy az év számos napján találkozhatunk ehhez hasonló naplementével! Nem volt véletlen, hogy az impresszionisták is a Szajna völgyében festettek…., mert ez valóban festői! Itt a fények folyamatosan változnak és mesés köntösbe öltöztetik a várost.

…..ÉS A MESÉK FOLYTATÓDNAK!

Még egy utolsó pillantás, ahogy a napsugarak bearanyozzák a nyugati horizontot, majd szemünk láttára ráborul az éj leple a városra. Eljött a pillanat, lejövünk a Diadalívről, mert kezdődik az esti séta a híres Chapms-Elysée-n. Égi fények helyett földiek, de ezek is megérnek ám egy misét!

AMIKOR A LOUVRE CSAK RÁNK VÁR

Érkezhetünk csoportosan, babakocsival, vagy kettecskén, a lényeg, hogy nem állunk be a hosszú sorba. Mert sorban állni senki se szeret, mi pedig nem is tudunk,……..és velem nem is kell! Már csak ezért is érdemes volt Velem jönni a múzeumba! De a csodák még csak ott bent kezdődnek ám!

A CSODÁK MÚZEUMA

Elmondhatatlan és felemelő érzés a Louvre-ban tárlatvezetőként dolgozni. Mert ott bármerre pillantasz, csodát látsz! Soha nem lehetek elég hálás a sorsnak, hogy ezt megengedte számomra! Ezt az érzést próbálom mindig átadni a hallgatóságomnak, …….remélem sikerrel!

ÓKORI ÉS ÚJKORI TALÁLKOZÁSOK

Felsorolhatatlan mindaz, amit egy 3 órás múzeumi sétán bemutathatok! Itt éppen Hammurapi törvénykönyvéről mesélek, majd átsétálunk a Szamothrakéi Niké híres szoborcsoportjához. Miután „jól kibeszéltük” a hölgyet, elkészítjük a „Niké és én” című fotót. A magyar hölgyek szépsége időnként ókori vihart kavar a térben! Megértem az istennő „enyhe” féltékenységét!

A NŐ ÉS A SZÉPSÉGE

Természetesen minden alkalommal meglátogatjuk a Miloi Vénuszt! A görög „márványszobor-erdőben” álló istennő, ezer és ezer kérdést vet fel számunkra. Miért olyan híres? Hol vannak a karjai? Mit tarthatott a kezében, anno? „Nem is olyan szép, mint gondoltam?” Itt van az a pillanat, amikor túl sok az információ! Ki kell szellőztetni a fejünket! De erre is találunk megoldást, van aki „szakmailag” segít…..! Csak arra kell figyelni, hogy ilyenkor ne legyen fenn a maszk !

A NAPKIRÁLY GALÉRIÁJA

A múzeumi séta egyik fénypontja, amikor besétálunk az Apollon Galériába. A fiatal XIV. Lajos világa fogad bennünket. Hogyan lehet a művészet eszközeivel piedesztálra emelni az uralkodót? A tárlókban látható királyi és császári élethez tartozó tárgyak szépsége és gazdagsága egyszerűen leírhatatlan!

LEONARDO DA VINCI ÉS AZ OLASZ RENESZÁNSZ

Amikor már azt hisszük, hogy nem lehet tovább fokozni, ……akkor jön Leonardo festészete…..! Miért is olyan híres festő? Miért a Mona Lisa a legismertebb kép a világon? …..és akkor még nem tettem említést, a vele szemben látható 70 m² méretű Kánai menyegzőről! Veronese gyönyörű festményéről együtt olvassuk le, hogy hogyan lehet egy csodát ráfesteni a képre! Nem csoda, hogy kicsik és nagyok itt egyaránt „álmélkodnak” kéééééérem!

A NAGY TALÁLKOZÁSOK

Párizsban olyan pillanatok születnek meg, amelyek egy életre bevésődnek az emlékezetünkbe! Remélem a kis Hanna is emlékezni fog a találkozásunkra! A Moulin Rouge előtt álló Hölgy,….. Ő BIZTOSAN!

A video indításához, kattints az alábbi linkre!

https://www.facebook.com/istvan.szirbek/videos/851384435536733

Szeretettel várom a visszajelzéseiteket az alábbi kommentablakban! Kérem, hogy népszerűsítsétek a bejegyzést a baráti körötökben, osszátok meg, és írjatok elé néhány ajánló sort!

KÖSZÖNÖM!

Galéria

Megosztás

1 523 Responses

  1. Kedves István!
    Ezeket a párizsi csodákat öröm nézni és szép emlèkekeket idéz fel
    Sajnos vannak még hiányasságaim.Parizszsal kapcsolatosan😁 Eiffel toronyba felmentetel a Diadaliv teteje és még egy pár különleges épület. ,Álmodj amíg az álmod valóra valnak’
    Erzsike

    1. Kedves Erzsike!

      Örülök, hogy megnézted a képeket és elolvastad a gondolataimat az őszi Párizsról.
      Párizzsal kapcsolatban MINDENKINEK vannak hiányosságai…..! De kicsinyenként mindegyik álmot valóra váltjuk!

      Baráti üdvözlettel,
      István

  2. Kedves István!
    Köszönöm a mesés pillanatokat,várom a folytatást.Szuper kirándulás volt😊zsuzsanna

    1. Kedves Zsuzsanna!

      Én KÖSZÖNÖM, hogy elmesélhettem és megmutathattam…..!
      Igye(X)em összeállítani a következő beszámolót is!

      Baráti üdvözlettel,
      István

  3. Kedves István!
    Örömmel olvastam a sorokat, és néztem a képeket újra átélve azt, amit egyszer már a helyszínen
    Is átéltem. Jó volt felidézni !
    Köszönöm !

    1. Kedves Tünde!

      Számomra az öröm, hogy sikerült újra előcsalogatnom a párizsi élményeket! Mert ez a város ezer csodát rejt, és mindenkinek adja, aki lehajol hozzá…..!
      Ezer köszönet a visszajelzésért!
      Kérem népszerűsítse a baráti körében…….! KÖSZÖNÖM!

      Baráti üdvözlettel
      István

  4. Kedves István!

    Köszönöm az emlékeket ébresztő küdeményeid. Rendszeresen olvasom őket. Hálás közönséged vagyunk, hidd el, népes e társaság, még akkor is, ha gyarló lustaságból nem mindenki jelez vissza. Kívánok sok kitartást! Egy missziós küldetés jutott Neked osztályrészűl!

    1. Kedves Laci!

      Én köszönöm, hogy elolvastad és visszajeleztél!
      Külön köszönet a jedves bátorytó szavakért! Bevallom,……..szü(X)égem is van rájuk!

      Baráti üdv,
      István

  5. Kedves István,
    Jó volt a fotókat nézve és a soraidat olvasva visszarepülni gondolatban Párizsba! Már nagyon hiányzik!
    Remélem az új évben sikerül viszont látnom.
    Örülnék a beszámoló folytatásának és remélem mielőbb alkalmam lesz személyesen is élvezni előadásodat.
    Kellemes ünnepeket és sikeres, boldog új esztendőt kívánok!

    1. Kedves Magdi!

      Örülök, hogy belpillantottál velem az őszi Párizsba és velem / velünk tartottál a rövid sétán!
      Megértem, hogy hiányzik Párizs,…….ez egy ilyen város!!!

      Igyekezni fogok a folytatással………!

      Én is kívánok Neked és szeretteidnek nagyon szép ünnepeket!

      István

  6. Nemcsak hallgatni olvasni is öröm..!! A legszebb emlékeimet idézi…!Istváán!!!!!

    1. Armaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaannnnnd!

      Megtisztelsz azzal, hogy az ünnepek előtti rohanásban időt szakítottál arra, hogy elolvasd a bejegyzésemet és visszajelezzeé nekem!

      Örülök, hogy sikerült feleleveníteni néhány közös párizsi emléket, ……….”lesznek még szép napjaink, rójuk mi még együtt Párizs utcáit!”

      Baráti üdv,
      István

  7. Kedves Istvan!
    „Sirva konyorgok”😄Abba ne hagyd.Ha mar az egiek megaldottak ezzel a nagyszeru kepessegeddel, akkor morzsakat es jokora szeleteket juttass nekunk altala beloled.
    A tudasod,a humorod ,a sodro lenduleted megannyi oromforras innen s tul a nagy vizen is.

    Koszonom ,hogy vagy nekunk,s eltessen a tudat 22-ben is a szirbeki mosolyra szuksegunk volt, van, lesz.

    UdvozletM

    1. Kedves M!

      Mint mindig, most is szellemes, sziporkázó és baráti sorokat kaptam Tőled! KÖSZÖNÖM!

      Bítom abban, hogy 22-ben is folytathatjuk,…………! Köszönöm, hogy népszerűsíted a programjainkat a baráti körödben!

      Baráti üdv,
      István

  8. Mi 2010-ben jártunk Párzsban, de már akkor sok katona járőrözött a központi helyeken,pl. az Eifel toronyban és környékén.Ma még rosszabb a helyzet.Ma már nem nagyon mennék olyan nyugodtan Párizsba!

    1. Kedves György!

      Örülök, hgy 2010-ben sikerült besétálni ebbe a fantasztikus városba és felfedezni kincseit!

      Részben egyet kell értsek Önnel! A franciák „ÖN-rontó” útra léptek, és folyamatosan sodródva, már maguk sem veszik észre, hol tartanak rajta!
      Én is azt gondolom, hogy van és LESZ is istt nagy BAJ!
      De úgy gondolom, hogy jelenleg még elszlalomozhatunk a GONDOK között és még élvezhetjük azt a Párizst, amit annyira szeretünk! Szólni fogok, amikor már összecsapnak a hullámok,………..és nem lesz értelme idejönni!

      JELZEM, én sem szeretem a járó-gipszet! Én is CSAK addig maradok, amíg lehet és van értelme! Mondom ezt úgy, hogy nap-mint nap ITT élek és nem a TV-ből és a média bugyros mélységeiből értesülök a dolgok valódi állásáról!

      Tisztelettel,
      István

  9. Kedves István!
    Mindig nagy öröm olvasni a színvonalas, hangulatos, értő, néha humoros sorokat és nézem hozzá a képeket. Köszönetet mondok azért, hogy bár személyesen nem vehetek részt az utazásokon, mégis úgy érzem, hogy ott vagyok és átélem az élményt. (már voltam, így könnyebb)
    Áldott karácsonyi ünnepeket és további sikeres, aktív új esztendőt kívánok szeretettel!
    Kovács Ivánné Margit

    1. Kedves Margit!

      Szem NEM marad szárazon!!! NAGYON örülök a kedves visszajelzésnek, elismerő szavaknak!

      Én KÖSZÖNÖM? hogy elmesélhettem mindazt, ami velem történt és hallgató fülekre, érdeklődő tekitetre találtam!

      Minden jó és szépet kívánok és remélem, hogy együtt folytathatjuk a hövőben is….!

      István

  10. Kedves István!

    Meg vagyok győződve, hogy más is így van ezzel, aki egyszer is hallhatta a már szállóigévé avanzsált „jöjjenek, jöjjenek, jöjjenek…”-et, mert nálunk néha a családban elhangzik ez a háromszori dallamos kimondása egy-egy másik igének is, természetesen csakis Szirbek István módra.
    És ez nem vicc…

    Viszont hetek múlva is csak meséljük és meséljük ismerősöknek, barátoknak, hogy Párizsba csak úgy érdemes elmenni, ha ott Szirbek István kalauzolja az embernek fiát, lányát. Nézem a fotókat itt… önmagammal megyek szembe, és jól esik, hogy egyik-másik kép az én fotografáló masinám terméke, és több képről is a mi kis csapatunk igazolja, hogy közös volt az őszi búcsú Párizstól.

    Köszönjük szépen István, mindazt is, ami néha túl lépte azt, ami már nem a kalauzolás volt, hanem az önzetlen és odaadó gondoskodásod. Gondolok itt a metrós utazásokra, a belépőkre a múzeumokba, vagy akár egy kávé, egy ebéd elfogyasztására, ahol mindig segítségünkre voltál.

    Én bízom benne, sőt tudom, hogy fogom még hallani élő egyenesben: jöjjenek, jöjjenek, jöjjenek… mert menni fogunk!

    1. Kedves IstvánoM-IstvánoM!

      Ezer köszönet, hogy elolvastad és visszajeleztél!

      IGEN!!!! Szívembe zártam ezt az erdélyi csoportot is! Csupa szív-lélek ember,……..BARÁT! Jó volt együtt róni Párizs utcáit, öröm volt mesélni titkairól!
      Külön köszönet a fotókért, melyek nagyban segítettek az összefoglaló összeállításában!

      Én is bízom abban, hogy hamarosan újra együtt lehetünk,……folytathatjuk,……..,

      GYERTEK, GYERTEK, GYERTEK…….!

  11. Drága István!

    Nagyon köszönöm a szuper videót, nagyon élveztem!
    Egyszer úgy megyek Párizsba, hogy csak a Louvre csodáiban merülök el, ha lehetne – a Te segítségeddel. Azt gondolom, hogy ha csak egy szintet nézek meg, az is meghasználja a maradék „szürke állományomat”.

    Remélem jól vagy, nem vagy beteg. Már nem is hallgatok prózai rádiót, csak zenét, mert ettől a covid őrülettől csak depresszív lenne az ember lánya. Én pedig nem vagyok, és nem is akarok az lenni. Az életet élvezni és élni akarom!

    Mikor jössz Magyarországra? Ha jössz, jó lenne összefutni valahol.

    Milliószor ölellek: Irén

    1. Drága Irénke!

      Annyira örülök a kedves soraidnak! Köszönöm, hogy továbbra is velem / velünk tartasz és veszed a fáradtságot ahhoz is, hogy visszajelezzél nekem.

      Mindenképp bejárjuk egyszer a Louvre azon szintjét, amelyiket választod! Mi sem szerezne számomra nagyobb örömet!!!

      Dec. 26-án este érkezem Budapestre! Dec. 29-én és 30-án Bécsben fogom bemutatni Tiziano kiállítást! (KHM) Remélem, ott leszel velünk!

      Baráti üdv,
      István

  12. Kedves István!

    Köszönöm a szép képeket és a beszámolót. A lezárások alatt az online tárlatvezetések tartották bennem a lelket és most visszaidéztem a vidám perceket a képek láttán.
    Kedves István, jó egészséget kívánok és vigyázzon magára!

    Üdvözlet Magyarországról! Éva

    1. Kedves Éva!

      Nagy öröm számomra, hogy megoszthattunk néhány olyan értékes pillanatot, amely mindkettőnk számára örömet szerzett!
      Bízom abban, hogy szerzünk még egymásnak hasonló szép perceket!

      Köszönöm a visszajelzését és az elismerő, kedves és baráti szavakat!

      Üdvözlettel,
      István

  13. Kedves István

    Élvezettel olvastam a sorait!

    Nagyon sok emléket felidézett két évvel ezelőtti utunkról. Sajnos akkor a sárgamellényesek tüntetése egy teljes napot elvett tűlünk, annyi minden kimaradt. Az biztos hogy visszatérek még!

    Kata

    1. Kedves Kata!

      NAGYON köszönöm, hogy elolvasta a bejegyzésemet és visszajelzett! 😉🙃😄
      Sajnálom, hogy belefutottak egy „sárga-mellényes-tüntetésbe”! 😂😥😰
      Ne adják fel…..! Párizs megér még sok utazást…..! Biztos vagyok abban, hogy még ezer felejthetetlen élmény vár itt Önökre! 😝

      Baráti üdvözlettel,
      István

  14. Az Idegenvezetők klubja navigált ide, jó volt nosztalgiázni. Öt éve adventkor jártam Párizsban, egy évvel ezelőtt pedig egy felejthetetlen hetet töltöttünk ott a hugommal. Ha én egyszer a klubban elmesélem, hogy keveredtem oda…, 2014 EL Camino, találkozás egy franciával, hazatérve irány francia tanulás. A francia már nincs, a nyelv alapfokon viszont meg van, meg a szerelem is Párizs iránt. Jó lenne, ha összejönne egy újabb utazás. Jó tudni, hogy lesz, aki minden zegzugát ismeri ennek a csodának!

  15. Kedves Ágnes!

    Örülök, hogy az Idegenvezetők klubja hozzám navigálta!
    Párizs egy fantasztikus város, mint ezt már Ön is megtapasztalhatta. Jó hír, hogy sikerült öbbször is eljutni ide és megsüvegelendő, hogy a nyelvet is sikerül kicsinyenként elsajátítani.
    Bízom abban, hopgy lesz alkalmunk találkozni, és mesélhetek majd Önöknek!

    Tisztelettel és baráti üdvözlettel,
    István

  16. Are you creating a FiveM server? Here are the best scripts for FiveM, for a cheap price and a very good quality! Don’t waste your time for testing and fixing free FiveM scripts. Use our premium FiveM scripts.

    https://fivemm.shop

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló bejegyzések