Számunkra az egyiptomi civilizáció leghíresebb fáraója Tutanhamon volt! Mesés kincseit rejtő sírját Howard Carter 1922-ben tárta a világ elé. A budapesti Komplex Event egy valóban lélegzetelállító kiállítás keretében teszi lehetővé számunkra, hogy mi is beléphessünk az uralkodó kincsekkel teli sírkamráiba és megérthessük az örök élete titkát. A SziSZa baráti körét és az érdeklődőket december 29, 30-án és január 11, 12-én várom szeretettel egy tárlatvezetésre, amely az ókori Egyiptom mesés világába enged bepillantani majd bennünket!

A KIÁLLÍTÁSNAK HÁROM FANTASZTIKUS ÉRDEME VAN!

A látható tárgyak, az eredetiek tökéletes, szemet gyönyörködtető valósághű másolatai. Ezeket pontosan úgy helyezték el, mint ahogyan a XIX. sz-ban rájuk találtak. Belépve a kiállítás termeibe olyan érzésünk lehet majd, mintha mi is ott lennénk a felfedezés varázslatos pillanatában.   

A különböző nagyméretű tárgyak kisebb másolatai és a sokszor furcsa alakban megjelenő egyiptomi istenek szobrai, nagy segítségünkre lesznek abban, hogy megérthessük milyen mágikus szerepet játszottak ezek a fáraó túlvilági életében.

A kiállítás fő érdeme, hogy bepillantást enged a szándékoltan jól őrzött titokba! Nyomon követhetjük a fáraó temetésének fázisait és ott állhatunk majd vele a félelemmel és bizonytalansággal teli sötét sírkamrájában. Szemünk láttára elevenednek meg a minket körülvevő tárgyak és kezdődik a mesés küzdelem!  A “varázs-lények” segíteni vagy akadályozni próbálják a királyt abban, hogy az örök élet útjára lépjen. A “happy end” történet végén, mi is ott állhatunk abban az ünnepélyes pillanatban, amikor a győzedelmes fáraó beléphet az örök életet jelentő Napisten bárkájába és a “soha-el-nem pusztuló csillagok” útján hajózhat a végtelenbe…!

TÁRLATVEZETÉSEK 2019. DECEMBER

2019. DECEMBER 29. / VASÁRNAP / 10:00

2019. DECEMBER 30. /VASÁRNAP/ 13:30

2019. DECEMBER 29. / VASÁRNAP / 17:00

2019. DECEMBER 30. / HÉTFŐ / 10:00

2019. DECEMBER 30. / HÉTFŐ / 13:30

2019. DECEMBER 30. / HÉTFŐ / 17:00

TÁRLATVEZETÉSEK 2020. JANUÁR

2020. JANUÁR 11. / SZOMBAT / 10:00

2020. JANUÁR 11. / SZOMBAT / 17:00

2020. JANUÁR 11. / SZOMBAT/ 13:30

2020. JANUÁR 12. / VASÁRNAP / 10:00

2020. JANUÁR 12. /VASÁRNAP/ 13:30

2020. JANUÁR 12. / VASÁRNAP / 17:00

Részvételi díj: 10 000 Ft

***Az ár tartalmazza: soron kívüli beléptetés, belépőjegy, tárlatvezetés (1,5 – 2 óra), Wox audio rendszer

Jelentkezés:

szirbeki@gmail.com

Találkozó 15 perccel a kezdési időpont előtt!

Komplex Event 1061 Budapest, Király u. 26

FIGYELEM

A csoportok létszáma korlátozott! Ne várjátok meg a jövő hetet a jelentkezéssel! Csak azon személyek jelentkezése érvényes, akiknek a részvételét e-mailben visszaigazoltam !!!

***Figyelem! A képekkre kattintva azok kinagyíthatóak!

A FELFEDEZÉS TÖRTÉNETE ÉS A SÍRKAMRÁK

A kiállítás első termei a sír felfedezésének legendás történetét mesélik el. Elhelyezzük Tutanhamont az egyiptomi fáraók sorában, megbeszéljük milyen korban élt és hogyan uralkodott! Majd belépünk a sírkamrába, amelyet pontosan úgy rendeztek be, ahogy azt Howard Carter meglátta egy gyertya remegő fényénél! Elmondhatatlan érzés……!

A KINCSES KAMRA ÉS KINCSEI

A felfedezéskor Carter nevezte el kincseskamrának azt a helyiséget, amely közel 500 meseszép tárgyat rejtett. De vajon mire szolgálhatott éppen itt a mitegy 20 hajómodell, a 176 “usébti” szobor? Mit őrizhettek az istennők a háttérben látható ládában? Miért takarták le az ülő sakál szobrát egy fehér anyaggal? Van-e ennek és a többi tárgynak titkos jelentése és üzenete?

A FÁRAÓ VÉGSŐ NYUGHELYE

A terem végén trónoló király halotti maszkja mintha arra vigyázna, nehogy illetéktelen emberek behatoljanak sírjába és megzavarják örök nyughelyének világát. A harmadik kamra sárgára festett falainak figurái és a hatalmas méretű kápolnák mind az uralkodó túlvilági életének garanciái.

DOBOZRÓL – DOBOZRA….

Az előző teremben látott nagy méretű, egymásba illesztett kápolnák mind a király szarkofágját védték. Hitük szerint, ezek a mágikus eszközök a rajtuk található jelek és figurák varázserelyével oltalmazták az örök nyugalomra helyezett fáraó testét! De hogyan is lehet ezeket leolvasni és megérteni? A kicsinyített “kápolna-dobozok” segítenek a titok megértésében!

A SZARKOFÁGOK ÉS DÍSZEI

A meseszép szarkofág másolatok a megszólalásig hasonlítanak az eredeti társaikra. De vajon miért kellett ennyi egymásba illesztett koporsóba temetni a fáraót? Mi a különbség köztük és melyiknek mi volt a feladata az uralkodó örök életének garanciájában?

AZ ÖRÖK ÉLET VÉDNÖKEI

A háttérben látható híres kanópuszedényeket tartó ládát gyönyörű istennők védelmezik. Vajon miért pont ők és mi lehet a konkrét feladatuk? A kiállítás legszebb és legérdekesebb tárgyait itt találjuk majd.

A CSALÁDTAGOK?

Vajon mire szolgálhattak ezek a kanópuszedények és miért pont 4 volt belőlük? Tutanhamon gyermekeit is ide temették volna? A tudományos vizsgálatok igazolják-e a szobrokra és edényekre írt szövegeket?

A TÚLVILÁGI KÜZDELEM HARCOSAI

Az itt látható egyiptomi istenek szobrait nem véletlenül helyezték el a király sírjában. Hitük szerint ezek életrekeltek és segítették a fáraót feljutni az örök életet jelentő napbárkára, vagy éppen ellenkezőleg, próbálták ebben megakadályozni. Egy hihetetlen, mesebeli “virtuális-küzdelemnek” lehetünk majd szemtanúi.

HÁBORÚ ÉS HATALOM

A hatalom jelvényei és jelképei….! A harci szekér, a trón és a hozzájuk tartozó minden kellék varázserővel bírt és mágikus úton segítette a fáraót a földi és a túlvilági életében. Hogyan lehet leolvasni a “varázs-üzeneteket” ezekről a tárgyakról? Nagyon egyszerű! El kell jönni velem…….!

SZEMÉLYES TÁRGYAK A SÍRBAN

Vajon ezek a tárgyak Tutanhamon gyermekkorát idézik? Mire szolgálhattak és vajon mind a királyé volt, vagy hirtelen halála miatt össze kellett szedni ……, amit találtak? Mi lehet az üzenete és jelentősége annak, hogy ezek a gyemekkort idéző tárgyak is helyet kaptak a sírban?

NAPBÁRKÁVAL AZ ÉGI UTAKON

Hogyan halt meg valójában Tutanhamon? Milyen újabb információkkal lettünk gazdagabbak az elmúlt időszak tudomáyos kutatásainak köszönhetően? De ez már “csak” számunkra fontos! Számára a lényeg, hogy feljuthatott az örök életet jelentő napbárkára és ehhez a sírja volt a garancia!

Szeretettel várom a jelentkezéseket az e-mail ládámba!

szirbeki@gmail.com

Kérem, hogy az alábbi levelező ablakba írjátok le véleményeteket és hozzá(M)szólásaitokat!

KÖSZÖNÖM!

Megosztás
Share on facebook
Share on email
Share on print
Share on twitter
Share on linkedin
Hasonló bejegyzések